SZEMLE
Aktuális

Ma 2024.04.17. van.

Utolsó frissítés időpontja:
2008-03-22 17:50:23

RSS

CLIPS.HU



Tartalom
2006-11-26, The Bachelor: Rome

Ugye a Kedves Olvasó is emlékszik a TV2 pár évvel ezelőtti érdekes kezdeményezésére, a Nagy Ő-re, amelyben először Noszály Sándor kegyeiért küzdöttek gyönyörű hölgyek, majd utána Molnár Anikót kellett meghódítania pár jólfésült fickónak. Nos, a produkciók nem nagy sikerrel ugyan, de végül befejeződtek, azóta pedig már szinte mindenki el is felejtette őket. Azonban, mint sejthető, az alapötlet az Egyesült Államokból származik, ahol 2002-ben az ABC csatornáján indult The Bachelor címmel az első ilyen típusú reality-sorozat és amely, magyar társával ellentétben, több mint négy év után is, még mindig új részekkel jelentkezik.



Jelenleg a The Bachelor: Rome sorozata fut, amely már a 9. évada ennek a különleges szériának. A felállás ugyanaz: ezúttal Lorenzo Borghese herceg az, akinek kegyeiért 25 nő verseng, tucatnyi fantasztikus randevú és esemény folyamán. Tulajdonképpen már csak versengett, ugyanis hétfőn (november 27.én) végetér ez a széria is, már csak két hölgy van versenyben főhősünk szívéért. Más realitykkel ellentétben itt már a hetedik héten eldől minden, amikor is majd a herceg utolsó két esélyesét elviszi családjához, és végül eldönti melyiket választja végleg. Volt olyan rész ahol több mint egy tucat lány kiesett, szóval Lorenzo és a producerek nem cicóztak sokat, hogy egyesével ejtessék ki a hölgyeket. A legutóbbi epizódban azonban minden eddig kiesett lány megjelent a stúdióban, hogy a műsorvezetőnek elmeséljék mi minden történt velük és hogy miben látják kiesésük okait.

Ami tény, és ezt nem lehet vitatni, hogy szebbnél-szebb (ám butábbnál-butább) lányok versengtek a herceg kegyeiért, de nagyjából csak ez az, amit a műsor javára lehet írni. Már a magyar verzió is elég harmatos volt, már ami a cselekményt illeti, de az amerikai változat is elég altató, ráadásul ide-oda csapkolódunk az események tengerében. Ezt tényleg csak időmilliomosok nézzék, mert ez a széria az idő fekete lyuka. Végül pedig érdekességképpen megjegyezném, hogy már folyamatban van a szereplőválogatás a 10. évadra. Nem semmi, ugye?

Angolul tudók figyelem, az alábbi videóban Lorenzo Borghese bemutatása és interjúja látható:



Írd meg a véleményed: ITT

A szerző osztályzata: 2/10
Készítő: Mike Fleiss
Hossz: 45 perc


Cikkszerző: nightfly


Hozzászólás írása:




Ellenőrző kód




Keresés
Keresés az oldal tartalmában:

Eheti premier

Fontos Tájékoztató

HETI PREMIER

Szavazás

A nevesebb dokumentumfilmek-rendezők jobb filmeket készítenek, mint ismeretlen társaik?

Igen, egyértelműen.
Michael Moore a király.
Nem számít a név.
Nem, sőt árt nekik a hírnév.
HUH.HU
HUH.HU
HUH.HU - vicces képek , videók és viccek