SZEMLE
Aktuális

Ma 2024.05.06. van.

Utolsó frissítés időpontja:
2008-03-22 17:50:23

RSS





Tartalom
2007-02-04, China From The Inside 4/4 - Az igazi Kína 4. rész

Ennek a különleges dokumentumfilm sorozatnak a 4. epizódjában egy olyan problémákkal ismerkedünk meg behatóbban, amely a mai napig sok-sok vita és konferencia témáját képezi világszerte, emellett a legnagyobb nemzetközi szervezetek figyelmét is felkeltette. A Szabadság és Igazság (Freedom and Justice) című rész elején bele is csapunk a lecsóba, ugyanis a kínai vallásszabadságról hallhatunk érdekes véleményeket és álláspontokat. A film készítői főleg a tibeti helyzetre valamint a kínai kereszténység és a párt kapcsolatára koncentráltak. Megtudjuk, hogy a vallások mindegyike erős állami felügyelet alatt áll, szabályozva van például az egy gyülekezethez (területenként) tartozó hívők száma. A tibetiek az erős szabályozottság ellen folyamatosan lázadoznak, legutóbb 1998-ban történt egy elég durva összecsapás a kínai hatalom és a helyi közösség között. Tetézi a gondot, hogy a dalai lámai már majdnem 50 éve száműzetésben él, így pedig az állam könnyebben tudja kontrollálni a vezető nélkül maradt hatalmas tartományt és annak vallását. A kereszténység problémájáról valószínűleg mindenki hallott már, a hit szerint a Vatikánban székelő pápa a legfőbb vezetője a keresztény közösségnek, ám a kommunista párt semmilyen Kínán kívüli hatalmat nem ismer el. Megoldhatatlan ellentétnek tűnik és sajnos az is.

A valláshoz elég szorosan kapcsolódó témával folytatódik a film, a média és annak hitelessége kerül a középpontba. A film szerint ezzel is gondok vannak, rengeteg újságot szüntetnek meg, rengeteg embert zárnak börtönbe amiatt, mert írásaikkal megsértettek bizonyos érdekeket. Azért nem teljesen diktatórikus a helyzet, vannak olyan újságok, amelyek tényleg a vidéki, egyszerű ember problémáiról, nehézségeiről szólnak. Ahogy az egyik ilyen magazin vezetője elmondta, meg kell tanulni egyensúlyozni a kényes határvonalon ha hitelesek de kormányhűek akarnak maradni. Az ilyen újságok nélkül még kevesebb információ jutna el az emberekhez többek között Kína egyik rákfenéjéről, a keményen terjedő AIDS vírusáról. Megdöbbentő, de ebben a hatalmas országban nem a szexuális szabadosság miatt terjed a vírus, hanem az illegális vérkereskedelemben használt fertőzött tűk miatt. Sokkoló képeket is láthatunk haldoklókról, nagyon durva látni a hangosan üvöltő haldoklókat.

A film utolsó harmadában az igazságszolgáltatás helyzetéről tudunk meg érdekes dolgokat, többek között azt, hogy nagyon sok bíró a mai napig végzettség nélkül teszi a dolgát - az igazságügyi reform idején megnövekedett az igény a bírókra, bárkit fogadott a szakma - valamint, hogy a helyi közösségekben a bírók nem mernek a kormányzat ellen ítélni, mert az egyből az elbocsátásukat jelentené. Ezért a vidéki emberek nagy része ha az állam ellen akar perre menni - és sokan vannak ilyenek, elég durva vádakkal (pl. bántalmazások, gyilkosságok) - akkor inkább saját maga hoz össze egy vádbeszédet, utcán vásárolható törvénykönyvekből.


Ilyen egy utcai törvényvásár.

Félelmetes. A film végefelé archív, kézikamerás felvételeket is láthatunk, amelyeken összecsapásokat láthatunk a kormányerők és a valamilyen okból az utcára vonuló polgárok között. Szóval nem kell megijedni: a mi fővárosunkban zajló események szinte barátságosnak tűnnek a világ egyik legnagyobb hatalmában megtörtént eseményekhez képest.

A negyedik epizód méltó volt az egész sorozathoz, az elmúlt hónapok messze legjobb dokumentumfilmjeit láthatjuk, ha a China from the Inside-ot választjuk. Ezekkel a sorokkal végetért 4 részes exluzív utazásunk a világ egyik legsajátosabb országában, köszönöm mindenkinek, hogy velem tartott. Zárszóként annyit: soha ne higgyünk el semmit elsőre, amit a média tálal elénk, legyünk szelektívek és gyanakvóak.

Cikkszerző: nightfly


Hozzászólás írása:




Ellenőrző kód




Keresés
Keresés az oldal tartalmában:

Eheti premier

Fontos Tájékoztató

HETI PREMIER

Szavazás

A nevesebb dokumentumfilmek-rendezők jobb filmeket készítenek, mint ismeretlen társaik?

Igen, egyértelműen.
Michael Moore a király.
Nem számít a név.
Nem, sőt árt nekik a hírnév.
HUH.HU
HUH.HU
HUH.HU - vicces képek , videók és viccek