SZEMLE
Aktuális

Ma 2024.04.19. van.

Utolsó frissítés időpontja:
2008-03-22 17:50:23

RSS

King of Queens



Tartalom
2007-04-29, Survivor: Fiji - A tizenegyedik epizód

A 10. epizód izgalmai után ezúttal elég lagymatag epizóddal örvendeztettek meg minket a Survivor: Fiji játékosai, de azért néhány érdekesség ebben a részben is történt. Az már a korábbi részben eldőlt, hogy Alex és Mookie, szövetségük veresége következtében a perifériára került, így rendkívül nehéz helyzetbe kerültek. Ennek ellenére most mindent megpróbáltak, hogy mégis jobb helyzetbe kerülhessenek, legdurvább húzásuk az volt, amikor átkutatták a többiek holmiját a másik védettségi medál után kutatva és végül azt meg is találták Yau-man táskájában. Ezzel aztán megpróbálták őslakosunkat megzsarolni, de Yau inkább elmondta a többieknek, hogy nála a medál, minthogy feladja eddigi kényelmes pozicíóját. Szerencséjére Earl segítségével elsimitották a szövetség többi tagjának felháborodását, így Mookie és Alex még kilátástalanabb helyzetbe került.



Egy elég unalmas jutalomjáték után eljött a kulcsmomentum, a Védettségi Játék. Bár mindenkinek jó ha védettséget szerez, egyértelmű volt, hogy ha a két, egykori esélyes nem szerzi meg a nyakláncot, egyikük menni fog. Végül, egy matematikai képességeket próbára tevő torpedójáték után Stacy nyert, bár azt hozzá kell tenni, hogy rendkívül gyenge volt ez a feladat, semmi intelligenciát nem mutattak fel versenyzőink. Azzal, hogy Stacy nyert, az is eldőlt, hogy ki fogja elhagyni a játékot. Alex és Mookie ugyan még bepróbálkozott néhány alkalommal, de aztán a Törzsi Szavazáson nem volt kérdés. Mookie kapta a legtöbb szavazatot, annak köszönhetően, hogy rendkívül jó stratégiai érzékről tanúbizonyságot téve, Alex is rá adta a voksát. Egy elég langyos epizód után tehát már csak heten maradtak és ha nem történik komoly változás, Alex lesz a következő áldozat.

Cikkszerző: nightfly


Hozzászólás írása:




Ellenőrző kód




Keresés
Keresés az oldal tartalmában:

Eheti premier

Fontos Tájékoztató

HETI PREMIER

Szavazás

A nevesebb dokumentumfilmek-rendezők jobb filmeket készítenek, mint ismeretlen társaik?

Igen, egyértelműen.
Michael Moore a király.
Nem számít a név.
Nem, sőt árt nekik a hírnév.
HUH.HU
HUH.HU
HUH.HU - vicces képek , videók és viccek