SZEMLE
Aktuális

Ma 2020.08.14. van.

Utolsó frissítés időpontja:
2008-03-22 17:50:23

RSS

HUH.HU



Tartalom
2007-07-03, Falurombolás

Manapság, az internetes letöltés irtózatos mértékű elterjedésével egyre többen fordítanak teljesen hátat a televízióknak és csakis a monitor bűvöletében élnek, mondván a tévében már nem megy semmi jó. Nos, mi sem vagyunk elkötelezett hívei a televíziózásnak, de néha egy-egy jobb műsor kedvéért azért odaülünk a képernyő elé. A tegnapi nap is ilyen volt, hiszen a DUNA TV műsorán 22.00-kor Dárday István és Szalay Gyöngyi Falurombolás című dokumentumfilmje került bemutatásra, amely a kistelepülések, falvak gondjairól, problémáiról mesél, a posták bezárásán keresztül.

A film, amelyet egyébként már filmszemléken és a HírTV-n is láthattunk, nem a cselekményre épít, inkább olyanokat próbál megszólaltatni, akik tényleg a saját bőrükön érzik a helyzet komolyságát. Beszél a kistelepülések gondjairól, a posták bezárásáról többek között egy falusi gazdálkodó, egy 80 éves egykori postás, több polgármester, egykori postai vezetők, de a leginkább érdekelt fél, a Magyar Posta jelenlegi vezetése és az illetékes kormányzati tisztviselők nem igazán mertek a nyilvánosság elé állni. Sőt, a Posta vezérigazgatója odáig ment, hogy több fórumon is megpróbálta elérni a film betiltását és bár ugyan nyilatkozott Dárdayéknak, nem sokkal a felvétel után letiltatta az általa elmondottak bemutatását.



Az interjúk között szomorú képsorokat láthatunk elhagyatott, pár száz lelkes falvakról és az ezen falvak központjában rácsokkal lezárva búslakodó postahivatalokról. Hallhatunk véleményeket (hevesebbeket illetve nyugodtabbakat) a mobilposta szolgálat hátrányairól, a jelenlegi kormányzat múltjáról, de sajnálatos módon a másik oldal (a Posta ill. a kormányzat) nem igazán szólal meg, így pedig a film eléggé egyoldalúvá válik. Ezzel nem azt állítjuk, hogy hazugság, ami elhangzott a doksiban, csak arra próbáltunk célozni, hogy sokkal hitelesebb és hatásosabb lett volna a film, ha esetleg vélemények ütköztetésére, szembesítésére is sor került volna. De sajnos nem így lett, ami viszont Magyarország egyik legnagyobb adófizetőjének (kitalálhatják, ez a Magyar Posta) vezetését minősíti.

Apropó, legnagyobb adófizető. Gondolták volna, hogy hazánkban a multinacionális cégek sehol sincsenek a legnagyobb adófizetők listáján? És azt gondolták volna, hogy az annyira szidott Posta hazánkban az 5 legtöbb adót befizető adóalany közé tartozik, annak ellenére, hogy a banki üzletágát már évekkel ezelőtt, a Postabankon keresztül ellopták leleményes politikusok és üzletemberek?

Sajnos minden propaganda ellenére a szerencsétlen vidéki embereket továbbra sem tekintik vezetőink (és sajnos fővárosi honfitársaink sem) teljes értékű magyar embernek, így posták bezárása, vasútvonalak megszüntetése mellett szinte bármit megtesznek velük, csak hogy ellehetetlenítsék az életüket. De sajnos az efféle visszaéléseken kár idegeskedni, Magyarországon nincs igazi demokrácia és a jelenlegi politikai elitet elnézve, nem is lesz egyhamar. Konkluzió: a film jó, mindenkinek ajánlott darab.
A film itt letölthető teljesen ingyen és legálisan: Letöltés

Cikkszerző: nightfly


Hozzászólás írása:




Ellenőrző kód




Keresés
Keresés az oldal tartalmában:

Eheti premier

Fontos Tájékoztató

HETI PREMIER

Szavazás

A nevesebb dokumentumfilmek-rendezők jobb filmeket készítenek, mint ismeretlen társaik?

Igen, egyértelműen.
Michael Moore a király.
Nem számít a név.
Nem, sőt árt nekik a hírnév.
HUH.HU
HUH.HU
HUH.HU - vicces képek , videók és viccek