Ma 2024.11.23.
van.
Utolsó frissítés időpontja:
2008-03-22 17:50:23
RSS
|
2007-07-24, Worlds Untold Stories - Bangladesh: The Forgotten People
Tegnap előtt este nagyon érdekes dokumentumfilmeket (igazából csak rövid doksi szösszeneteket) láthatott az, aki este 9 és 11 óra között a CNN csatornájára kapcsolt. A Special Investigation Unit (Különleges nyomozócsoport) egy órás műsorában ezúttal annak járt utána, hogy az Egyesült Államok területén mi történik azokkal a mentálisan sérült emberekkel, akik bűnt követnek el. A végeredmény megdöbbentő volt valószínűleg mindenki számára, hiszen a kegyetlen, elmebeteg gyilkosnak is vannak jogai (amit a tengerentúlon mindennél jobban védenek), ezeknek köszönhetően pedig megtagadhatja a gyógykezelését, és így bűncselekménye elkövetése után nem sokkal már ismét az utcán lehet.
Elég érdekes műsor volt, de végre az SIU után elkezdődött az, amire igazából vártunk, a Worlds Untold Stories műsora, amelynek legújabb epizódja egy rendkívül zárt és eddig ismeretlen világba repítette el a nézőt. A fél órás doksiban Bangladesbe utazhattunk, ahol az ország keleti határánál húzódó menekülttáborokban sok tízezer burmai menekült él. Ők mindannyian 15-17 éve hagyták el Burmát (egykori Mianmar), amikor az országban a hadsereg átvette az uralmat és brutális diktatúrát épített ki. Mind a mai napig döbbenetes események történnek az ázsiai országban, de sajnos a mainstream média számára nem túlságosan érdekes a történet, így az átlagos európai ember szinte semmit sem tud az ott uralkodó viszonyokról (mi már többször is bemutattuk a helyzet és az azt taglaló filmeket).
Visszatérve a Bangladesh: The Forgotten People (szabad fordításban: Banglades: az elfeledett emberek) című epizódra, ezek az emberek kétfajta menekülttáborban élnek, az egyik fajtát a nemzetközi szervezetek és az ENSZ felügyelik, míg a másikra nem vigyáz senki. A kettő között annyi a különbség, hogy míg az ENSZ által felügyelt táborban minimális étel- és vízadagok azért vannak, addig a másik táborban az emberek élete a sors kezére van bízva. Az itt élők állatias sorban élnek, füveket és gyökereket esznek, emberi ürüléktől tocsogó kis földutakon járnak és fertőzésektől hemzsegő folyóból isznak. Mindennaposak a gyilkosságok és a nemi erőszakok, ezek az emberek tényleg számkivetettek, hiszen senki nem segít nekik semmiben. Hazájukba nem térhetnek vissza, hiszen ott valószínűleg azonnal megölnék őket a dezertálásuk miatt.
De a másik táborban sem jobb a helyzet. Egyrészt a napi fejadag olyan minimális, hogy nagyjából egy hatfős családnak jut egy adag étel egy napra, másrészt az itt szolgálatot teljesítő bangladesi katonák embertelen módon bánnak a burmaiakkal. Szemléltetésül néhány döbbenetes rendszabály: a férfiak nem hordhatnak nadrágot, pólót és cipőt, aki mégis megteszi, azt agyba-főbe verik. Nincs oktatásra lehetőség, azokat a menekülteket, akik oktatni próbálják a gyermekeket, szintén verés várja. És még sorolhatnánk a különös rendszabályokat, amelyek az éhségtől és szomjúságtól legyengült menekültek életét még nehezebbé teszik.
Ráadásul még nem beszéltünk arról, hogy a bangladesi katonák szexuális ragadozók módjára az alig tizenéves lányokat is megerőszakolják, afféle fizetés kiegészítés gyanánt. Menekülési út nem létezik a táborokban élők számára: Banglades nem hajlandó őket véglegesen befogadni, vagy hozzájárulni a belső területeire való költözésükhöz, Burmában azonnali halál és diktatúra várná őket, így a legtöbben egyedül a fejlett világ segítségében bíznak, már ha bíznak.
De mint a narrátor információiból kiderül, a nyugati hatalmak, az ENSZ, de még a közelben fekvő Japán és Kína sem törődik ezeknek az embereknek a sorsával, akik közül sokan már a táborban születtek, és ha nem változik a helyzet, valószínűleg ott is fognak meghalni.
Cikkszerző: nightfly
Hozzászólás írása:
|
|
Keresés
az oldal tartalmában:
|
