Egyre gyorsuló világunkban központi tudat- és véleményformáló tényezővé lépett elő a média, a sajtó, amely most már szinte minden eseményt képes az otthonunkba röpíteni történjen az bárhol a világon. Ehhez azonban rengeteg ember munkája és áldozata szükséges, riporterek, hangosítók, operatőrök és még sorolhatnánk tovább, de mind közül az egyik legnehezebb és legkeményebb feladat, a háborús és katasztrófaövezeti fotósok (esetleg hívhatjuk őket dokumentarista fotósoknak is) feladata. Ők azok, akik nem kerülhetik el a konkrét eseményekkel való kapcsolatot, mert amíg egy tévéstáb sok száz méter távolságról is tökéletesen tudja közvetíteni az eseményeket, addig egy ilyen harctéri fotós számára a minél közelebbi, minél sokkolóbb kép a cél.
Egy neves fotós, Robert Capa jól meg is fogalmazza szakmája alaptézisét: Ha a képeid nem elég jók, akkor nem vagy elég közel. Nos, erről a hivatásról, szűkebben pedig a világ egyik legjobb háborús fotósáról, James Nachtweyról szól a War Photographer című dokumentumfilm, amely különleges bepillantást enged a világ egyik legveszélyesebb munkájába. A kollégák, a kritikusok, a kiadók is egyértelműen őt tartják az elmúlt húsz év legjobbjának, már ami a harctéri fotózást illeti, ami valószínűleg annak is betudható, hogy Nachtwey eme időszak alatt a világ összes háborúját megjárta. Csak példaként soroljunk fel néhány helyszínt: Nicaragua, Ruanda, Koszovó, Izrael és Palesztina, Indonézia és még (sajnos) rengeteg különleges feladat.
A film, pályafutásának utolsó két évében speciális módon rögzített felvételeken alapul, Nachtwey mini-videókamerákat szerelt a fényképezőgépére és így látogatott el néhány forrongó tűzvonalba. Az biztos, hogy a megvalósítás, a képi világ és a téma tekintetében is rendkívül egyedi filmről van szó, nem hiába jelölték Oscar-díjra is. James megpróbálja bemutatni, hogy a háborús fotósok között egyedi módon, nála az empátia és a segítőkészség felülemelkedik a profizmus álcája mögé rejtőző cinizmuson és nagyképűségen. Ez többé-kevésbé sikerül is neki. Felvételei valószínűleg a legdurvább és legbrutálisabb emberi tetteket ábrázolják, a képek sok esetben tömeggyilkosságokról, kínzásokról mesélnek. Mint Nachtwey bevallja, sok ízben próbált megakadályozni ilyen cselekedeteket munkája közben, de miután kudarcot vallott, úgy döntött legalább az események nyilvánosságra hozatalával próbál elégtételt venni az elítélésre sosem kerülő gyilkosokon.
Az ilyen fotósnak bátorságra és persze gyorsaságra is szüksége van, hiszen alanyai nem mindig tolerálják az efféle tevékenységet és ebből kifolyólag a fényképezőnek nincs ideje beállítani a gépet, egyből el kell sütnie a filmet, ahogy lehetősége adódik rá. A War Photographer azonban nem csak James Nachtwey filmje, az egész háborús riporteri szakmának tiszteletadás, és többek között a CNN vezető riportere, Christiane Amanpour is feltűnik több ízben, ráadásul a produkció nagy részét az ő narrációjával élvezhetjük. Viszont a film címe nem teljesen állja meg a helyét (Háborús fotós), hiszen Nachtwey (és kollégái) nem csak azokra a helyekre utaznak el, ahol tényleges háború folyik, hanem oda is, ahol súlyos emberi szomorúság terheli a lelkeket.
Néhány interjút is hallhatunk a kollégáktól, továbbá maga James is megszólal néhányszor, de ami a leginkább beszédes, azok a képek. Az ember nézi és szóhoz sem tud jutni. Azok számára, akik nem elégszenek meg a filmmel és Nachtwey díjnyertes fotóira is kíváncsiak, nyugodt szívvel ajánlanám ezt és ezt az oldalt, ahol kis keresgéléssel megdöbbentő felvételeket találhatunk. Szóval a film nem rossz és bár ezzel a háborús fotós dologgal nagyon nem vagyunk kibékülve, mindenki nyugodtan vágjon bele, hiszen sosem árt egy kis ingerküszöb csökkentés.
