Amit nagyon sokan tudnak, hogy a világ jelenleg talán legnagyobb mészárlása és emberiség elleni bűncselekménye Szudánban folyik, amely annak ellenére folyhat tovább napról-napra, hogy sok híresség és neves személyiség emeli fel szavát a vérontás ellen. Amit viszont már kevesebben tudnak az, hogy sajnos hiába a sok békekoncert és adománygyűjtés, az ENSZ és az Afrikai Unió továbbra is vonakodik erőteljes katonai retorziót alkalmazni, ami az áldozatok számát tekintve súlyos hiba. Valószínűleg kis hazánkban is sokan vannak olyanok, akik úgy okoskodnak a helyzetről, hogy valójában fogalmuk sincs, hogy mi és miért történik.
Darfúr Szudán egyik nyugati tartománya, amelyet zömében a Fur, Zaghawa és a Massaleit törzsek tagjai laknak, akik még 2003-ban katonai csapatokat hoztak létre (pontosabban kettőt: a Szudáni Felszabadító Hadsereget (Sudan Liberation Army, SLA) és az Igazságosságért és az Egyenlőségért Mozgalmat (Justice and Equality Movement, Jem) azért, hogy így jelezzék elégedetlenségüket, a kormányzat arabokat pártoló politikája ellen. Tudni kell, hogy Szudán északi részén arabok, délen keresztények és különböző törzsi vallások hívei laknak, akik között már több alkalommal is tört ki polgárháború. A kormány a fegyveres fellépésre erőszakkal válaszolt, az északi Rizeigat tartományból származó Baggara törzs tevés nomádjaiból álló dandzsavidák (Janjaweed) szállták meg Darfúrt és óriási vérontásba kezdtek.
A hírhedt Janjaweed harcosai
2006 végére több mint 500.000 ember halt meg és körülbelül 2.5 millió szudánit kellett kitelepíteni a régióból. Ekkora már olyan mértékűvé vált a pusztítás, hogy az örök tétova ENSZ sem halogathatta tovább a döntést, és végül 2006. augusztus 31.-én elfogadtak egy passzust 17.300 ENSZ békefenntartó és 7000 afrikai uniós katona helyszínre vezényléséről. Erre azonban nem került sor, mert a szudáni kormány bejelentette, hogy a békefenntartókat, az országot megszállni akaró ellenségnek nyilvánítja és így minden területére történő behatolást támadásnak minősít.
Nyomatékosítandó ezt a véleményt, a szudáni milíciák már másnap döbbenetes erejű támadást kezdtek Darfúr ellen, így az ENSZ döntésének nemhogy pozítiv, de inkább negatív eredménye lett. Tehát továbbra is folyik a pusztítás ebben a hatalmas afrikai országban és a jelenlegi nemzetközi helyzetet figyelembe véve valószínűleg csak akkor ér véget, ha a Janjaweed és a kormányzat befejezte véres munkáját (hiába van tervben ismét egy ENSZ misszió).
Eme háború ellen szólal fel Bruce David Janu nemrég bemutatásra került filmje is, a Facing Sudan, amely a csádi és szudáni menekülttáborokban dolgozó amerikai önkéntesek szemén keresztül mutatja be a XXI. század legdurvább népirtását. Ők is majdnem olyanok, mint bármelyikünk, háziasszonyok, nagymamák, ortopédusok, takarítók és így tovább. Egy dologban különböznek az átlagos emberektől: ők megelégelték az embertelen pusztítást és szudáni menekülttáborokba utaztak, hogy segítsenek az ott élőkön. A szenvedés és a sokkoló jelenetek bemutatása arra próbál rávilágítani, hogyan küzdenek nap mint nap a túlélésért a saját nemzetük által halálra ítélt szerencsétlenek és, hogy a sok ezer menekült között néhány száz önkéntes hogyan próbál valami emberséget csempészni a szudániak nyomorúságába.
Döbbenetes, angol nyelvű interjú egy egykori Janjaweed harcossal:
