SZEMLE
Aktuális

Ma 2024.04.19. van.

Utolsó frissítés időpontja:
2008-03-22 17:50:23

RSS

HUH.HU



Tartalom
2007-09-07, Biggie and Tupac

Notorius B.I.G. (eredeti nevén Christopher Wallace, ismert még Biggie Smallsként is) valamint Tupac Shakur (2Pac) meggyilkolása a kilencvenes évek közepén, két olyan esemény volt, amely alapjaiban rázta meg a hip-hop világot. A Biggie and Tupac című dokumentumfilm ezeknek az eseményeknek a hátterével foglalkozik, a gyilkosságok valódi okainak és elkövetőinek bemutatása mellett betekintést enged a keleti parti és a nyugati parti rapperek között végzetes rivalizálásba.

Mint emlékezhetünk, 1996-ban Shakurt, majd 1997-ben Wallacet is lelőtték két különböző incidensben, melyek a kelet-nyugat közötti örök rivalizálás miatt történtek. Állítólag. A rendező, Nick Broomfield, filmjében megismerhetjük Russell Poolet, aki tulajdonképpen az egész film egyik kulcsszereplője. Ő egy egykori rendőr, aki megdönthetetlen bizonyítékokkal rendelkezik - állítólag - arra vonatkozóan, hogy a gyilkosságokat los angelesi rendőrök hajtották végre, akik a megbízásokat egy, bandákkal is kapcsolatban álló kiadóvállalat, a Death Row Records vezetőjétől, a film szerinti főgonosztól Marion Suge Knighttól kapták.

Persze mindez csak feltételezés, a rendező és Poole is csak megpróbálja feltárni annak az okait, hogy miért nem történt soha felelősségre vonás ezekben az ügyekben, és kit is kellene felelősségre vonni. Már az sem kelti igazából a hitelesség látszatát, hogy Broomfield maga is megjelenik a kamera előtt, valamint végig ő narrálja az eseményeket, de ha megpróbálunk ettől eltekinteni, és objektív módon szemlélni a doksit, akkor egészen jól szórakozhatunk. Nagyon sok fontos információ származik egyébként Biggie édesanyjától, Voletta Wallacetől, aki hajlandó volt együttműködni a film készítésében, bár sajnálatos módon Tupac édesanyja ettől elzárkózott.



Konkrétan a film az események rekonstruálását és az érintettek véleményét mutatja be, utóbbiak közül főként az a rendőr számít fontos interjúalanynak, aki a los angelesi rendőrség érintettségéről beszél. Ez a rendőr, aki az FBI-nál dolgozott régebben, elmondta, hogy létezik egy akta, amely bizonyítja, hogy Biggie kivégzését a rendőrség kötelékébe tartozó személyek hajtották végre. A dokumentumért állítólag 50 millió forintnyi dollárt is kínáltak neki, de ő nem volt hajlandó bűnözőkkel üzletelni. A másik rendkívül fontos tanú az a jelenleg börtönben ülő férfi, aki állítása szerint a gyilkosságért járó pénzt szállította Suge Knightól a rendőrség egyes tagjainak.

Egyébként nem csak Magyarországon, de az Államokban is gondot okoz, hogy egyes rendőrök másodállásként testőri, kidobói feladatokat látnak el, hiszen a gyilkosságot állítólag végrehajtó egyenruhások a Death Row Records főnökének dolgoztak mellékállásban. Nos, ez a börtönben ülő futár döbbenetes állításokat tesz: ezek szerint Suge Knight áll mindkettő, gondosan megtervezett gyilkosság mögött. Miért állt érdekében a két sztár halála? Sok millió dollárról volt szó. Knight közel 10 millió dollárral tartozott Tupacnak, és ezért rendkívül bepánikolt, amikor megtudta, hogy a rapper könyvvizsgálatot kért a Death Row Records könyvelésére a pénz miatt, ráadásul ekkor 2Pac már más kiadókkal tárgyalt a kilépéséről.

Ekkor jött 1996. szeptember 7.-e, amikor Las Vegasban rendkívül profi módon meggyilkolták Tupacet, és a film szerint a gyilkosság megrendelője Knight volt. Majd, hogy a másik part rappereire terelje a gyanút, 6 hónappal később megölette Notorius B.I.G.-t is, aki Broomfield szerint tehát csak egy kényszerű áldozat volt egy sakkjátszmában. Ráadásul Tupac, és így barátai, ismerősei is abban a tudatban voltak, hogy a rapper megöléséhez Biggienek is köze van, hiszen még a börtönben töltött hónapjai során, beépített FBI ügynökök meggyőzték arról 2Pac-et, hogy az 1994-es, ellene végrehajtott támadás mögött Notorious áll. Állítólag. Ugye, hogy mennyi durva vád ez a rendőrség és az FBI ellen?

Bizony, a Biggie and Tupac csak úgy hemzseg az összeesküvés elméletektől, ezért már itt kérnénk mindenkit, hogy próbálja objektíven szemlélni a dolgokat. Broomfield filmje csak egy lehetséges elméletet mutat be a sok közül. A filmben említett bizonyítékokról semmilyen rendőrségi szakember, különleges ügynök nem hallott soha és azért az egész rendszer nem lehet teljesen korrupt. Vagy mégis? Ezt már döntse el a néző. A filmben interjúk, korai fellépésekről készült felvételek, eddig még nem látott fotók segítségével ismerhetjük meg Biggie és Tupac életét, akikről hamar ki is derül, hogy csak látszólag voltak gengszterek, valójában tehetséges, és átlagos életet élő rapperekról van szó. Szemtanúk, testőrök, egykori rendőrök mondják el, mit is tudnak a gyilkosságok körülményeiről és az ezekhez kapcsolódó történetekről. Ráadásul, Broomfield még a főgonosznak tartott Suge Knightot is meglátogatja a börtönben, aki persze egészen más álláspontot képvisel a gyilkosságokkal kapcsolatban.

Egy biztos, akik utálják a rapzenét, a hip-hop kultúrát, azok számára is erősen ajánlható ez a film, hiszen egy rendkívül sötét, és kemény világba viszi el az embert, ráadásul most nem a zene, hanem az 1990-es évek két legmegdöbbentőbb és ellentmondásosabb gyilkossága van a középpontban.

A film első 10 perce, a további percek a youtube.com-on megtekinthetőek:


Cikkszerző: nightfly


Hozzászólás írása:




Ellenőrző kód




kobe0426
2011-02-13 23:16:18
engem az érdekelne hol lehet beszerezni a filmet vagy megnézni.
Keresés
Keresés az oldal tartalmában:

Eheti premier

Fontos Tájékoztató

HETI PREMIER

Szavazás

A nevesebb dokumentumfilmek-rendezők jobb filmeket készítenek, mint ismeretlen társaik?

Igen, egyértelműen.
Michael Moore a király.
Nem számít a név.
Nem, sőt árt nekik a hírnév.
HUH.HU
HUH.HU
HUH.HU - vicces képek , videók és viccek