SZEMLE
Aktuális

Ma 2020.11.30. van.

Utolsó frissítés időpontja:
2008-03-22 17:50:23

RSS





Tartalom
2007-09-14, Jupiter s Wife

Rendkívül különleges és érdekes dokumentumfilm került kezünkbe nemrégiben, amely több rangos díj mellett még a híres Sundance filmfesztivál fődíját is megkapta. 10 évvel ezelőtt mutatták be a mozikban és most már végre DVD-n is elérhető, a Jupiter s Wife (Jupiter felesége) című alkotás, ami egy Maggie Cogan névre hallgató new yorki hajléktalan története. Maggie a Central Parkban él, ahol minden nap hatalmas sétákat tesz, kutyái kíséretében, hátán különleges hátizsákjával. Évekig fel sem tűnt senkinek, amíg egy nap a neves rendező, Michael Negroponte nem találkozott vele.

A nő elmesélt magáról néhány dolgot és az általános dolgok mögül lassan megdöbbentő információk kezdtek el szivárogni. Maggie magát a filmsztár Robert Ryan lányának tartja és erősen hisz benne, hogy feleségül ment az egykori római istenhez, Jupiterhez (azaz a görög mitológia szerint ő lenne Héra, Zeusz felesége). Állandóan fejére csatolt rádióval járkál, mert hisz benne, hogy így semmiféle, az éterben terjedő információról nem marad le. Negroponte meglátta a történetben rejlő hihetetlen lehetőséget, és az elkövetkező két évben szorosan a nő nyomában maradt kamerájával, és lassacskán a bizalmába férkőzött.



Rengeteg történetet hallhatunk Maggietől, amelyek mögül aztán lassacskán kiderül, hogy milyen dolgokat rejt a nő múltja. Maga a rendező narrálja végig a történetet, miközben Maggie múltját próbálja felderíteni, interjúkat készít a barátaival és előás minden információt alanyáról. 1960-ban főhősünk még egy lovaskocsit vezetett a parkban, aztán évtizedekkel később egy népszerű vetélkedőben is feltűnt, de aztán végül fura, bogaras hajléktalanként végezte. Vajon miért? Negroponte, miközben próbálja összerakni Maggie életének darabjait a nő fura történeteinek szilánkjaiból, egyben egy döbbenetes társadalomrajzot is elénk tár arról, hogyan lehet békében és stabilitásban túlélni modern világunk kőkemény mindennapjait.

Valószínű, hogy ha bármelyikünk találkozna a nővel, észre sem vennénk, vagy megpróbálnánk messziről elkerülni. A klasszikus skizofrénia tüneteit mutatja, saját kis belső világának lakója, akit hasonlóan több ezer amerikai társához, magára hagyott az egészségügy és egyáltalán, az egész állam. Erre a legjobb példa az, amikor Negroponte két évnyi filmezés után végül kihívja a szociális munkásokat, hogy segítsenek a nőn és juttassák be valamilyen otthonba. Azok azonban forró tea és takarók helyett (a tél közepén járunk) kalapácsokkal érkeznek, amelyekkel darabokra zúzzák Maggie szállását, ugyanis tiltott helyen építette fel. Megdöbbentő.

Ahogy egy másik film kapcsán, más környezetben írtam, Maggie Cogan is egy újabb példája a mai politikusok álszentségének és a propaganda erejének, sok millió dollárt költ az Egyesült Államok fegyverekre és háborúkra, pedig pedig a nép egy része éhezik. A kedves Olvasó, amikor turistaként, tanulóként New Yorkba, vagy más, amerikai városba érkezik, fel sem merül benne, hogy a csillogó-villogó irodaházak és luxusautók világának van egy másik oldala is. Pedig van, és rendkívül ronda.

Cikkszerző: nightfly


Hozzászólás írása:




Ellenőrző kód




Keresés
Keresés az oldal tartalmában:

Eheti premier

Fontos Tájékoztató

HETI PREMIER

Szavazás

A nevesebb dokumentumfilmek-rendezők jobb filmeket készítenek, mint ismeretlen társaik?

Igen, egyértelműen.
Michael Moore a király.
Nem számít a név.
Nem, sőt árt nekik a hírnév.
HUH.HU
HUH.HU
HUH.HU - vicces képek , videók és viccek